— A terhesség öt–hat hetes — mondta az orvosnő, miközben az eszközt a tálcára dobta és levette a gumikesztyűt. ⚘
— Szülni fogsz?
Vera hallgatott.
Negyvenkét éves. Negyedik gyermek, amire egyáltalán nem volt szüksége. Kevés pénzük van, fizetésről fizetésre élnek.
A nagyobb gyerekek még tanulnak, a legkisebb épp csak kezdi az iskolát — kell ruha, blúz és új hátizsák, nem is beszélve a füzetekről és könyvekről… És most ez a „ajándék”.
— Megbeszélem a férjemmel — döntötte el. — Majd meglátjuk, mit mond.
— Voltunk orvosnál — mondta Vera vacsora közben.
— Igen, terhes vagyok. Hat hét.
A férje abbahagyta az evést, letette a villát.
— Akkor mit tegyünk… Szülni fogsz. Jó lesz: két fiú és két lány. Teljes készlet.
— Készlet! És miből fogunk élni?
Vera elmesélte a nagyobbakról, a legkisebbről, aki annyi mindent igényel, és egyre inkább megerősítette magában, hogy ilyen korban és ilyen körülmények között gyereket vállalni egyszerűen őrültség.
— El fogom végezni az abortuszhoz szükséges vizsgálatokat.
Amikor minden vizsgálat elkészült, Vera elkeseredett. Sajnálta a kis embert, aki a pocakjában növekedett. Valószínűleg lány… világos, csinos, pajkos.
A nőgyógyászati rendelőbe Vera villamossal ment, a tömegben és zsúfoltságban. A megfelelő megállónál nem tudott leszállni időben és egyszerűen kiesett.
Ekkor leesett a válláról egy pánt — először nem értette honnan jött. Aztán felkiáltott: a pánt a táskájához tartozott.
A tolvajok egyszerűen levágták és ellopták a táskát, minden pénzzel és vizsgálati eredménnyel együtt.
Nem maradt más lehetőség, mint hazamenni. Egyes vizsgálatokat újra kellett végezni, másokat sikerült helyreállítani.
A második alkalommal, amikor leszállt a buszról, Vera elesett és megsérült a lába.
— A harmadik alkalommal teljesen eltöröm a nyakam — gondolta babonás félelemmel. De meghozta a döntést: a gyermek megszületik. És megnyugodott.
A terhesség jól telt. Vera már tudta, hogy lányt hord a szíve alatt. És hirtelen, a második ultrahangon az orvos Down-szindrómát gyanított a magzatnál.
— Meg kell csinálnia a magzatvíz vizsgálatát — amniocentézis — mondta az orvosnő, miközben kitöltötte a beutalót. — Figyelmeztetnem kell: a beavatkozás kockázatos a magzatra, vetélést vagy fertőzést okozhat.
Vera átgondolta és beleegyezett a vizsgálatba.
A kijelölt napon férjével a rendelőbe ment. A férj a folyosón maradt, Vera pedig vattalábakon lépett be a szobába. Az orvos hallgatta a magzat szívverését — nagyon gyors volt.
— Várjunk — döntötte az orvos. — Most magnéziumot adunk.
Adták a magnéziumot és Verát a folyosóra küldték, hogy nyugodjon meg.
Egy idő után visszahívták. A magzat szíve megnyugodott, de a gyermek háttal fordult. Ilyen esetben a vizsgálatot nem végzik el.
— Várjunk — mondta újra az orvos. — Talán előrefordul.
A harmadik alkalommal minden rendben volt: a magzat előrefordult, a szívverés normalizálódott. Vera hasát fertőtlenítették.
A szobában meleg lett, az ablak teljesen nyitva volt a kis huzat miatt. A nővér elvette a tálcát az eszközökkel, ekkor egy galamb repült be a szobába. A megijedt madár szaladgált, az embereknek ütközött. A nővér elejtette a tálcát, az eszközök szétszóródtak a padlón.
Verát ismét a folyosóra küldték, amíg az egészségügyi személyzet kimenti a galambot és előkészíti az új steril eszközöket.
— Mi ez a zaj? — aggódott a férj.
— Egy galamb repült be és rendetlenséget csinált.
— Vera, ez nem véletlen. Menjünk haza.
És elmentek.
A megfelelő időben Vera egy kislányt szült. Ma tíz éves. Világos, csinos, pajkos…
