A szülők majdnem egy hétre egyedül hagyták 6 éves lányukat az üres házban, kevés étellel és fűtés nélkül – de amikor visszatértek, valami szörnyűt láttak 😱😱
Hat éves – egy kor, amikor a gyermeknek éreznie kellene a szülők melegét, gondoskodását és szeretetét. De a kis Liza számára ez másként volt.
Már megszokta, hogy anya és apa gyakran „dolgokat intézni” mentek, és őt magára hagyták. Mindig megígérték, hogy hamar visszajönnek, de ez a „hamar” hosszú napokká változott.
Így történt akkor is. Az őszi szél süvített az ablakon kívül, a házban hideg volt. A szülők az asztalon hagytak fél vekni kenyeret és egy üveg vizet. „Tarts ki, hamarosan visszajövünk. Ne menj ki a házból, különben rossz lesz neked” – mondta az anya sietve, miközben felkapta a kabátját.
Az első órákban Liza várt. Percet számolt, és a babáinak suttogta, hogy anya mindjárt jön. Aztán a napok kezdtek összemosódni egy végtelen, szürke várakozásban.
Belebújt egy vékony takaróba, az asztal alá ült, hogy elbújjon a sötétség elől. Amikor a kenyér elfogyott, a kanalával kapargatta a tálat, remélve, hogy talál még egy morzsát.
A szülők majdnem egy hétre egyedül hagyták 6 éves lányukat az üres házban, kevés étellel és fűtés nélkül – de amikor visszatértek, valami szörnyűt láttak
De az éjszakák voltak a legrosszabbak. Liza a tenyerével befogta a fülét, és reszketett minden zajtól: a szél csapkodta a spalettákat, az egerek motoszkáltak a padló alatt, és néha úgy érezte, mintha valaki járkálna a folyosón. A kislány a sötétbe suttogta:
— Anya jön… anya itt van…
De válasz sosem érkezett.
A hatodik napon végre kinyílt az ajtó. A szülők nevetve léptek be, mintha semmi sem történt volna. És akkor valami szörnyűt láttak 😱😱 Folytatás az első hozzászólásban 👇👇
Gyermeknevetés helyett csak csendet hallottak.
A konyha sarkában, a hideg padlón ült Liza. Előtte egy üres tál, amelyet már rég tisztára nyalt. Az arca sápadt volt, a tekintete – üres. Nem szaladt feléjük, nem mosolygott.
Halkan ugyanazokat a szavakat ismételgette:
— Nem vagyok éhes… nem akarok többé enni…
A szülők megdermedtek. A gyermekük, aki még tegnap vidám és életvidám volt, most olyan szemekkel nézett rájuk, amelyekben már nem volt semmi gyermeki – csak egy végtelen üresség.
