Drága fiam, látod, hogy öregszem… Kérlek, légy türelmes!
Kedves fiam, észreveszed, milyen gyorsan repül az idő, hogyan változtatnak meg az évek? Arra kérlek, légy türelmes velem.
Kérlek, próbálj megérteni, amikor majd szükségem lesz rád, és tudd, hogy ilyen pillanatok egyre többször lesznek.
Ne bosszankodj, ha elkezdem ismételni ugyanazt a dolgot, ha egymás után többször elmesélek egy történetet.
Emlékezz, hogyan tanítottalak meg kimondani az első szavaidat, hogy újra és újra elmondtam neked az ábécét, amíg meg nem tanultad a betűket. Emlékezz, hányszor magyaráztam el ugyanazt, amíg meg nem értetted. Soha nem fáradtam el, mert te voltál a fiam, a vérem.
Most is – csak hallgass meg, még ha úgy érzed is, hogy mindezt már hallottad.
Ne haragudj, ha lassan megyek, ha már nem tudok úgy lépést tartani veled, mint régen, ha nem engedelmeskednek a lábaim. Emlékezz, hogyan fogtam kis kezedet, és tanítottalak járni. Ahogy bizonytalanul lépkedtél, én megfogtalak, hogy ne ess el. Emlékezz, hogyan futottál, és én nevetve utolértelek, hogy el ne essen.
Eljött az idő, hogy már nem vagyok olyan gyors, olyan erős. De belül ugyanaz maradtam – az apád.
Ne ítélj el, ha nem tudom úgy tisztán tartani a házat, mint régen. Ha elfelejtem, hova tettem a dolgokat, ha nem tudok ügyesen bánni a házimunkával. Emlékezz, hányszor virrasztottam melletted, mikor beteg voltál. Hogyan vittelek az orvoshoz, hogy mielőbb jobban legyél.
Fáradt voltam, de soha nem panaszkodtam. Mert te voltál a fiam.
Légy türelmes, ha nem tudok lépést tartani a technikával, ha nem értem, hogyan működik az új telefon vagy számítógép. Ha többször kérdezem ugyanazt. Adj időt, magyarázd el újra, fogd vissza az ingerültséged.
Emlékezz, hogyan tanítottalak meg cipőt kötni, hogyan mutattam meg, hogyan tartsd a kanalat, hogyan magyaráztam el a világot. Lassan tettem, türelemmel, szeretettel.
Ne ítélj el, hogy továbbra is aggódom érted, még akkor is, ha már felnőtt férfi vagy. Még mindig várom a hívásaidat, gondolok rád, imádkozom, hogy minden rendben legyen veled. És ha megkérdezem, mit ettél, hogyan telt a napod, kipihented-e magad – ne hessegesd el. Csak értsd meg: számomra mindig a kisfiam leszel.
Egyszer majd megtapasztalod, milyen az, amikor a fiad későn marad kint, hallgatod a léptek zaját az ajtó mögött, és örülsz, hogy épségben hazaért.
Tudom, hogy egyszer eljön a nap, amikor túl gyenge leszek, amikor nem tudok úgy gondoskodni magamról, mint régen. Nem tudom, milyen leszek – talán tehetetlen, talán feledékeny, talán szeszélyes. De arra kérlek – ne fordulj el tőlem akkor.
Emlékezz, hogyan cseréltem pelenkát, mikor csecsemő voltál, hogyan ringattalak, mikor sírtál. Hogyan védtelek, mikor féltél.Ha elkezdek másképp viselkedni, mint régen, ha megváltoznak a szokásaim, ha zűrzavarossá válnak a szavaim – ne haragudj, ne szomorodj el, ne veszítsd el a türelmed. Csak légy mellettem.
Amikor eljön az idő, hogy elhagyjam ezt a világot, ne búsulj. Csak tudd, hogy boldog voltam, hogy te voltál nekem – a fiam, a büszkeségem, a szeretetem.
Őrizd meg emlékezetedben a legszebb napjainkat. Emlékezz rám erősnek, szeretőnek, gondoskodónak.Hálás vagyok neked minden egyes pillanatért, amit együtt töltöttünk.
És amíg együtt vagyunk, amíg a szemembe nézhetsz, azt akarom, hogy tudd – szeretlek, fiam. Mindig is.
