Sári 12 éves volt, amikor édesanyja férjhez ment egy 22 éves fiatalemberhez, aki édesanyja, Rózsa, férje lett. Ezen a napon közölték vele.
A lány bezárkózott a szobájába és egész nap nem jött ki onnan. Hívták őt, édesanyja megpróbálta rávenni, hogy menjenek együtt moziba, vidámparkba, parkba, vendégekhez. Sári azonban makacsul hallgatott. A díványára feküdt, először sírt, majd elaludt, később csak bámulta a plafont, és gondolkodott. Estére már éhes lett, ezért kijött.
Éveken át próbált hozzászokni az új helyzethez. Minden anyai szót gyanakvással fogadott és megvetően figyelte a fiatal párt. Gúnyos volt és dacos, telve gyűlölettel. Édesanyja húga próbált vele beszélni, de sikertelenül.
Tervezgette, hogy megszökik otthonról, és egyszer meg is tette. Egy szomszéd ház padlásának lépcsőfordulójában gubbasztott egészen esteig, majd visszatért édesanyja nővéréhez.
Amikor édesanyja megérkezett érte, Sári már felmelegedett és megvacsorázott. Rózsának reszketett a keze és könnyes volt a szeme. Egyedül jött érte az anya.Hazafelé taxival mentek. Sári észrevette, hogy édesanyja arcéle milyen komor és öreges lett. A fiatalember viszont megnyerő és jóképű volt.
A férfi egyik alkalommal egy hónapra eltűnt. Sári nem kérdezett semmit édesanyjától, ő pedig nem szólt neki erről. Az otthonuk olyan lett, mint régen. Csak Sári és Rózsa. Kapcsolatuk lassan újra javulni kezdett. Sári megnyugodott.
Majd a férfi ismét visszatért az életükbe. A fiatal férj ismét megjelent a lakásban, és Sári kénytelen volt elfogadni, hogy örökre a részévé vált életüknek.
Sári 18 éves volt, a férfi 28, Rózsa pedig 38. Egyszer ebéd közben, mikor a kést a férfinak adta, egy pillanatra tovább tartotta a kezében. Egyenesen a szemébe nézett, ő pedig visszapillantott. Édesanyja elsápadt, és lehajtotta a fejét. Csendben folytatták az étkezést.
Egy nap, amikor Rózsa nem volt otthon, Sári a férfihoz lépett, fejét a hátának döntötte, és visszatartotta a lélegzetét. Ő megdermedt, könnyedén eltolta, megrázta a vállát, és kérte, ne legyen buta.
Az összeomlás szélén állt Sári. Miért, miért?! Mit találsz benne?! Hiszen ő már öregebb! Tele van ráncokkal! Hát nem látod? Miért ő?
A férfi vizet hozott, leültette a karosszékbe, betakarta egy pléddel. Majd elment, becsapva az ajtót. Sári könnyeit nyelve érezte, hogy el kell mennie egy kollégiumba vagy más albérletbe. Épp most utasították vissza, mint egy kismacskát. Figyelmen kívül hagyták. Megalázták.
A férfi szép volt. Sári álmában gyakran látta. Nem tért haza. Rózsa nem szólt semmit. Mindketten csak árnyékként jártak-keltek a házban.
Néhány nap után visszatért. Sári, miközben teát ivott és jegyzetelt a konyhaasztalnál, meglátta őt az ajtóban. Szíve megdermedt. Leült vele szemben, fáradt hangon azt mondta: „Én szeretem édesanyádat, fogadd el, nem téged, hanem őt, és próbáljunk ne rágódni ezen. Te már felnőtt lány vagy.”
Sári egész éjszaka fekszik, száraz szemekkel, ürességgel a fejében. Reggel, amikor meglátta őket a konyhában csókolózni, elfutott a fürdőbe, hogy kiadja a robot. Talált egy helyet a kollégiumban. Rózsa kérte, hogy térjen vissza. Majd kicsivel később, lakásbérleti pénzt adott neki.
Sári 25 éves lett, a férfi 35, Rózsa pedig 45. Furcsa módon kapcsolatuk lassan rendeződni látszott. Sári látogatta őket, együtt ebédeltek, beszélgettek, nevettek. Rózsa húga egyszer azt mondta neki: hála istennek, hogy végre felnőttél.
Rózsa boldog volt, nyugodt, a férfi pedig továbbra is jóképű maradt. Túl vonzó. Sári gyakran kapta magát azon a gondolaton, hogy minden udvarlóját hozzá hasonlítja. És ezek a gondolatok nem tetszettek neki.
Majd Sári szívét összetörte egy reménytelen szerelem. Az a férfi nős volt, és nem tervezett elhagyni a családját. De Sári szerette őt. A munkahelyén figyelte minden nap, sírt, és nem akart „ebédidőbeli feleség” lenni.
A kapcsolat fájdalmas és zaklatott volt. Elutaztak a tengerhez. Ajándékokat kapott tőle. De a férfi nem értette, miért nem elég ez? Miért kell ennek hivatalos formát öltenie?
Sári különös fejcsóválással nem értett egyet, és arra gondolt, hogy édesanyját hogy csókolta a férje a konyhában. Ő pedig, bolondként, elmenekült a fürdőbe, hogy megszabaduljon az undortól. Hogyan nem látta, hogy az élet más is lehet? Szép, nyugodt, igazi.
Sári abban az évben sok viharban találta magát. Ritkán tért haza. Pár alkalommal találkozott Rózsával egy kávézóban. Néha meglátogatta őket otthon. Rózsa kicsit soványabbnak tűnt, de ez nem volt meglepő — Rózsa mindig ügyelt magára. A férj pedig továbbra is szép maradt, Sári pedig teljesen megértette végre édesanyját.
Sári 28 éves, a férfi 38, Rózsa pedig 48. Egy másik városban talált állást, ő maga kereste azt, hogy elmeneküljön a nehéz kapcsolatoktól, melyek éveket vettek el az életéből.
Az új helyen lecsillapodott. Új romantikus kapcsolatba kezdett egy nem házas kollégával. Úgy tűnt, házasodni és gyerekeket vállalni kellene. Valamit kezdenie az életével.
Mamin férje munkája miatt az új városba utazott. Együtt ebédeltek. Sárinak könnyedén és vidám volt. Aprólékosan elmesélte új életét, érdeklődött Rózsa dolgai felől. A férfi válaszolt. Sári tekintete a férfi kezére siklott, és fizikailag érezte a vágyat, hogy átölelje.
Mintha a férfi is megértette volna. Hallgatott. Kereste a szavakat. Félt megsérteni Sárit. Végül megszólalt: „Szeretlek mint embert, tudom és érzem a fájdalmadat, a vágyaidat, mindig jó barátok leszünk, és mindig számíthatsz rám.”
Mindkettejüknek kellemetlen volt. Sári nevetve csak annyit mondott: „Miért is szeretnék többet?”
Később a férfi felhívta, hogy elmondja, Rózsa beteg, és várja látogatását. Sári azonnal felhívta Rózsát, aki kimerült, ám bátorított hangon válaszolt. „Drágám, gyere el hétvégén, ha nem most, hát máskor. Nagyon örülnék neked.
És… megbocsátottál nekem? Azért kérdezem, mert láttam, hogy ő tetszett neked. Nagyon sajnálom, ahogyan történtek a dolgok. Kérlek, bocsáss meg…”
Később Sári újra hívott a férfi, közölte, hogy Rózsa klinikán van, és jönnie kell. Két napra kellett volna mennie, és aztán érkezhet. „Csak két nap, nem sok, ugye?” „Nem, Sári, gyere, akkor is, ha nem soká, addig felkészülnek a diagnózisok.”
Amikor megérkezett, már nem találkozott Rózsával. A férfi a kórház folyosóján állt, üres tekintettel. Szép volt, de valahogy távolinak tűnt. Sári felé fordult, majd hirtelen az ablak felé nézett.
A temetés után Sári mint egy kísértet járta a lakást. Elrendezte a tárgyakat, holott nem volt rá szükség. Ismétlődően forrázta le a teát, öntötte le kihűlés után. Ablakokat pucolt.
A férfi is elfoglalta magát valamivel. Későn jött haza munkából. Nem vacsorázott. Csendben a hálószobába osont. Egyszer, mikor nem volt ott, Sári benézett a szobába. Az édesanyja parfümjének illata és régi boldogságuk jellemezte a helyet. Szíve összeszorult, amikor meglátta édesanyja fényképeivel teli szobát. Hirtelen becsukta az ajtót.
A gondolat, hogy sosem értette meg igazán őket, majd hogy valószínűleg már sosem fogja…
