Лászló mélyen sóhajtott, és lehuppant a felesége, Bíborka mellé a kanapéra.
– Mit is kellene édesanyámnak ajándékozni? – töprengett.
Bíborka vállat vont. A gyöngéd viszony anyósával, Valéria Asszonnyal már az első találkozástól fogva feszült volt.
László könnyen átlátta édesanyja álláspontját, ezért úgy döntöttek, hogy bizonyos távolságot tartanak vele szemben.
Nincsenek kötelezettségek. Ritka telefonhívások, és csak akkor közös ünneplés, ha valóban mindkét fél kívánja – ennyi volt a kapcsolatuk lényege.
Ebben az évben Valéria Asszony kerek születésnapot ünnepelt, és nagy családi összejövetelt szervezett, amelyre a fiatal pár sem tudta elkerülni a meghívást.
– Tulajdonképpen anya azt mondta, bármilyen ajándékot szívesen fogad – emlékezett hirtelen vissza László.
– Mindig ezt mondja, aztán mégis felhúzza az orrát – vonta össze szemöldökét a szófukar Bíborka. – Szonja bármit adhat neki, de mi nem!
Bíborka tisztán emlékezett, hogy Valéria Asszony minden egyes ajándékuk miatt elégedetlen volt.
– Emlékezz csak a Nőnapra. Luxus kozmetikai csomagot vettünk neki, és mit kaptunk cserébe? Könnyeket és szemrehányást, hogy öregnek és csúnyának tartjuk – sóhajtott Bíborka. – Melyik ajándékát kedvelte? Az aranyat vagy a technikát, amit könnyű értékén mérni.
– Talán fel kellene hívnom mégis, és megkérdezném, mi lenne a megfelelő ajándék – tanácstalanodott el a férfi.
– Tégy, ahogy jónak látod – ingatta a fejét a nő.
László végül mégiscsak tárcsázta az édesanyja számát, hogy kiderítse, mire is vágyna igazán.
– Semmit sem kérek. Ha eljöttök, az lesz nekem a legnagyobb ajándék – válaszolt szerényen Valéria Asszony.
– Anya, biztos? Nem lesz ebből sértődés? – erősködött László.
– Dehogyis! Bármilyen apróságnak örülök – nevette el magát az asszony, és ezzel a fiához szólt.
– Anya azt mondta, azt adhatunk, amit szeretnénk – újságolta a feleségének László.
Bíborka kétkedően nézett rá, de engedett a férje akaratának.
– Mit szólnál egy robotporszívóhoz? Legalább nem kellene ház körül futkosnia – javasolta az árakról elmélkedve.
Ebben meg is állapodtak. Vettek egy robotporszívót Valéria Asszonynak ötvenezer forintért, és megnyugodva indultak az ünnepségre.
Az ünnepelt örömmel köszöntötte a párt, de arckifejezése azonnal savanyúvá változott, amint meglátta a dobozt.
– Miért? – mormolta, majd felsóhajtott. – Fiam, vidd be a szobába.
Bíborka egy ideig értetlenül nézte, hogy anyósa nem örült az ajándékuknak.
Hamarosan megérkezett Szonja is a férjével. Anyja nyakába ugrott, és boldogan kiáltotta:
– Édesanyám, ez neked szól!
– Köszönöm, drágám! Mintha csak tudtad volna! – ölelte meg Valéria Asszony a lányát.
Bíborkának nagyon érdekelte, milyen ajándékot adott Szonja, ami így feldobta Valériát.
Meglepve látta, hogy Szonja egy egyszerű kozmetikai készletet adott át, amit bárki megvehetett volna az üzletben.
Bíborka kérdően nézett Lászlóra, aki szintén figyelte, mit adott Valériának a testvére.
László arckifejezése elárulta, hogy megvetéssel tekintett anyja reakciójára az ő ajándékukkal szemben.
Több órán át türtőztette magát, de amikor Valéria újra dicsérni kezdte a testvér ajándékát, elvesztette a türelmét.
– Anya, beszélhetek veled? – húzta félre.
– Mi a baj? – kérdezte Valéria.
– Anya, kérdeztem a véleményed az ajándékról, emlékszel? – mondta szemrehányóan.
– Igen, emlékszem.
– Miért sértettél meg minket az ajándékunk miatt? Miért nem lelsz örömöt benne? Olcsó kozmetikai csomagnak örülsz, de a többtízezer forintos ajándékunk semmit nem mond? – kérdezte keserűen László. – Ne mondd, hogy ezt csak én látom így.
– Nem is fogom. Többet keresel, ezért a szinthez méltó ajándékot kellene adni – mormogta Valéria.
– Te ezt gondolod? – László mérgesen kérdezte. – Tudnod kell, hogy az ajándékunk ötvenezer forintot ér!
– Tényleg annyiba került? – csodálkozott Valéria, ám az asszony gyorsan megérezte, hogyan oldja meg a helyzetet.
– Tudod, miért dicsérem jobban a testvéred családjának ajándékait? Mert azok mindig a lehetőségekhez mértek, míg ti csak letudni akarjátok az egészet – vallotta be végül Valéria.
– Komolyan? – László fejét fogta.
– Úgy néz ki, hogy viccelek? Az alapján, amit keresel, egy szanatóriumi utalványt is adhattál volna – jelentette ki Valéria büszkén, felszegi fejét.
László annyira meghökkent édesanyja szavain, hogy néhány másodpercig csak pislogott, némán.
– Tényleg azt hiszed, hogy Bíborkával minden nap pénz hull az ölünkbe? – kérdezte indulatosan László.
A kiabálásra odasietett Bíborka és Szonja. Megdermedve álltak az ajtóban, és az elképedt veszekedést figyelték.
Szonja hamarabb megértette, miért kezdődött a vita, és gyorsan anyja oldalára állt.
– Anyának nem kellett robotporszívó, inkább egy légpárásítót szeretett volna, mert régi elromlott három napja. Ha kicsit érdeklődnétek anya iránt, ezt tudtátok volna – szólt korholóan Szonja.
– Megkérdeztem a véleményét! – csikorgatta fogait dühösen László. – Ti gúnyt űztök belőlem? Ezentúl nem lesz ajándék! Mindent megteszünk, hogy örömet szerezzünk neked, de amit kapunk, az csak bírálat! Robotporszívó nem kell, akkor légpárásítót kéne vinni? Bocsánat, hogy nem feleltünk meg az elvárásaidnak! Mi megyünk – mondta, és a feleségére nézett.
Valéria Asszony sírva fakadt, míg Szonja próbálta vigasztalni, a pár zárt arccal elhagyta a házat.Amit anyjának ígért, László betartotta. Hogy ne kelljen ajándékokkal vesződnie, elhatározta, hogy többé nem vesz részt családi ünnepségeken, és így kíméli az idegeit.
