„Viktor, te vagy az?”
„Igen, anya.”
„Miért jössz ilyen későn haza?”
„Krisztiánnál voltam, dolgoztunk.”
„Nem álltál meg egy lánynál?”
„Nem, anya.”
„De hát jóképű férfi vagy. Nincs barátnőd?”
Viktornak nem volt felesége. A külseje távol állt a vonzótól: alacsony volt, púpos, hosszú karokkal és kócos hajjal. Ő és az édesanyja, Erzsébet, akkor költöztek a faluba, amikor Viktor még gyerek volt. Az emberek azt mondták, hogy egy ilyen gyenge fiú nem fog sokáig élni.
De Viktor túlélte. Az édesanyja, aki pékként dolgozott, betegségben halt meg, egyedül hagyva Viktort. Halála után a falu támogatta a fiatalembert, és a háza találkozóhely lett – először a rádiótechnikát kedvelő fiúk, később a lányok számára is.
Közöttük volt Anna is. Ő maradt a legtovább, és egy nap Viktor megkérdezte tőle:
„Miért nem sietsz haza?”
„Otthon senki sem vár rám. A mostohaanyám nem szeret, az apám pedig iszik. Itt jobb.”
„Akkor maradj nálam. Anyám szobája üres. Lakj itt, nem várok el tőled semmit.”
Így Anna beköltözött Viktorhoz. Eleinte az emberek pletykáltak, de a szóbeszéd hamarosan elhalt. Anna segített neki a ház körül, és nem sokkal később megszülte fiát, Dávidot. Viktor úgy szerette a fiút, mintha a sajátja lett volna. Végül Anna hozzáment egy másik férfihoz, és elköltözött. Mielőtt elment, megkérte Viktort:
„Hadd vigyem magammal Dávidot. Olyan sokat jelent nekem.”
„Kérdezzük meg a fiút,” felelte Viktor.
Anna hívta Dávidot, és megkérdezte tőle:
„Kivel szeretnél élni – velem vagy Viktorral?”
„Nem élhetnénk mindannyian együtt?” kérdezte Dávid.
„Nem lehet,” válaszolta Anna.
„Akkor apával maradok!” döntött a fiú.
Dávid Viktorral maradt. Anna időnként meglátogatta, de egy nap bejelentette, hogy magával akarja vinni a fiát. Dávid sírt, kiabált, és kapaszkodott Viktorba.
„Nem megyek sehova!” kiáltotta.
Anna bevallotta, hogy Viktor nem a biológiai apja, de Dávid így válaszolt:
„Akkor is mindig visszaszököm apához!” És valóban, többször is megpróbálta.
Viktor szomszédja, Mária, aki özvegy volt, fokozatosan közel került hozzá. Gyakran kérte meg, hogy segítsen neki a ház körül. Hamarosan összeköltöztek. Közben Anna bejelentette, hogy lánya született, és meghívta Dávidot a városba. De a fiú visszautasította:
„Nem hagyom itt apát és Mária nénit.”
Amikor Máriának és Viktornak fia született, Simon, Dávid attól félt, hogy az érzéseik iránta megváltoznak. De Mária megnyugtatta:
„Úgy szeretünk, mintha a sajátunk lennél. Boldogok vagyunk, hogy velünk vagy.”
Az évek teltek. Dávid felnőtt, volt egy húga Annától és egy öccse Máriától. A falu lakói elfelejtették, hogy Dávid nem Viktor biológiai fia. Büszkén mesélt gyermekeinek és unokáinak az apjáról. Az ünnepeken az egész család összegyűlt – Mária gyerekei, Anna gyerekei és maga Dávid.
„A mi apák volt a legjobb!” mondták. „Ilyen apát kívánnánk mindenkinek!”
