Egy kamasz fiú, Charlie, próbálja megérteni, miért kapnak a társai drága ajándékokat, míg ő csak az édesanyja kifogásait hallgatja. Felfedezi, hogy édesanyja 15 ajándékot készített elő a jövőbeli születésnapjaira. Amikor azonban megtudja az igazi okot, rádöbben, mi az, amire valóban vágyik.
Charlie, a 15 éves fiú, egy vállán lazán lógó hátizsákkal lépett ki az iskolából osztálytársa, Mark oldalán.
A késő délutáni nap hosszú árnyékokat vetett az iskola parkolójára, ahol a diákok csevegtek, és az autók dudaszava egy kaotikus szimfóniát alkotott.
– Hallottad? Pénteken újabb dolgozat lesz – törte meg a csendet Mark.
Charlie felnyögött, a vállai elnehezedtek.
– Ne már, megint? Ez már a negyedik dolgozat a héten! Iskola, te vagy a rémálmom…
Mark elmosolyodott. – Ne légy ilyen drámai. Csak tanulás. Mindig stresszelsz dolgozatok előtt, de végül úgyis minden rendben lesz.
– Persze, persze, ahogy mondod – morogta Charlie, miközben tekintetével a parkolót pásztázta. Arckifejezése elkomorult.
– Anyám megint késik! Meddig kell még várnom?
– Talán közbejött valami. Ne legyél mérges rá, elvégre érted jön. Légy hálás! – jegyezte meg Mark vállrándítva.
Charlie oldalra pillantott, és ingerült pillantást vetett rá.
– Igen? És a te anyád kocsija hol van? Te is annyira hálás vagy, hogy késik?
Mark halkan felnevetett, majd a fejét rázta. – Már nem jön értem. A szüleim vettek nekem egy autót születésnapomra.
Charlie döbbenten megtorpant, és tátott szájjal bámult rá.
– Mi!? Egy autót!? Én is hálás lennék, ha valaki venne nekem egy autót! – fakadt ki, irigységtől csöpögő hangon.
Mark megint csak megvonta a vállát, mintha ez semmiség lenne. – Akkor is hálásnak kéne lenned. Ő az anyád. Na, holnap találkozunk.
– Ja… szia – motyogta Charlie, miközben Mark lazán elsétált a diákparkoló felé.
Ahogy ott állt, egyre növekvő frusztrációjában, hirtelen egy autóduda éles hangja hasított a levegőbe a parkoló túloldaláról. Charlie megfordult, és meglátta anyja ismerős autóját, amint lassan begördült.
Sóhajtva igazította meg a hátizsákját, majd elindult felé, miközben halkan morfondírozott. Kinyitotta az ajtót, és belesüppedt az anyósülésbe, arcán máris egy mély ránc jelent meg.
Alice, az édesanyja, gyorsan rápillantott, miközben szorosan markolta a kormányt.
– Sajnálom, drágám, megint késtem. Be kellett fejeznem néhány dolgot – mondta bocsánatkérően.
– Mindig késsel mostanában… – motyogta Charlie, miközben kerülte anyja tekintetét, és még mélyebbre süppedt az ülésen.
Alice mélyet sóhajtott, hangját nyugodtan tartva.
– Mondtam, hogy sajnálom. Na, mesélj, milyen volt a napod?
– Nem túl jó – vágta rá kurtán, a szeme a mellettük elsuhanó autókra tapadt.
Alice újra rápillantott, az aggodalom árnyéka suhant át az arcán. – Mi történt?
– Mark szülei vettek neki egy autót születésnapjára – mondta szárazon.
Alice enyhén elmosolyodott, próbálta oldani a hangulatot.
– Ez csodás! Elvitt egy körre?
Charlie hitetlenkedve fordult felé.
– Nem. Anya, mindjárt itt a születésnapom. Nekem is veszel egy autót?
Alice keze egy pillanatra megfeszült a kormányon, mielőtt válaszolt volna. – Drágám, már megvan az ajándékod. Talán néhány év múlva tudok neked autót venni…
– Néhány év múlva!? – fakadt ki Charlie, hangja felháborodástól vibrált. – Addig várjak, miközben minden osztálytársam autóval járkál, én meg hülyének érzem magam?
Alice halkan kifújta a levegőt, és próbálta gyengéd hangon mondani: – Tudom, hogy nehéz, de most egyszerűen nem engedhetem meg magamnak.
Charlie keresztbe fonta a karját, hangja éles volt. – Akkor vedd vissza, amit már vettél, és vegyél egy autót!
– Nem tehetem, Charlie. Sajnálom – mondta határozottan, bár a hangjában ott bujkált a szomorúság.
Charlie elfordult, homlokát az ablaküveghez nyomta.
A motor zúgása töltötte be a csendet, ahogy Alice vezetett, időnként aggódva pillantva a fia felé. A csalódottság mintha egyre nehezebbé tette volna a levegőt.
Amikor végre hazaértek, az autó lassan megállt a felhajtón. Alice Charlie felé fordult, arca meglágyult.
– A vacsora a hűtőben van, ha éhes vagy. El kell intéznem néhány dolgot, de nem leszek sokáig. Szeretlek, drágám!
– Ja… – motyogta Charlie, elkerülve anyja tekintetét. Kinyitotta az ajtót, és bevágódott a házba.
Ahogy becsukta maga mögött az ajtót, a ház csendje körülölelte.
Ledobta a hátizsákját a kanapé mellé, de nem ült le. Valami motoszkált a fejében – egy nyugtalanító érzés, amit nem tudott elhessegetni.
Az anyja túlságosan nyugodtnak tűnt, különösen a veszekedésük után. Miért nem mondta el egyszerűen, mit tervez?
A kíváncsiság elhatalmasodott rajta. Lassan besétált az anyja hálószobájába, mintha egy láthatatlan határt lépne át.
Az íróasztalhoz lépett, és kinyitotta a laptopját.
A képernyő felvillanó fénye egy pillanatra megrémítette, de gyorsan kattintott az emailre.
A legtöbb üzenet jelentéktelennek tűnt – munkahelyi értesítések, nyugták, hírlevelek.
Aztán meglátott valami szokatlant: egy emailt, ami egy közelgő születésnapi szállítást igazolt.
Ráncba szaladt a homloka, ahogy megnyitotta.
A szeme elkerekedett. A szállítás Ez a történet mély érzelmekkel és erős üzenettel bír. Íme, egy kicsit bővebben és kifejezőbben átfogalmazott változata magyarul:
Charlie, a 15 éves kamasz fiú, egyre nehezebben viseli, hogy osztálytársai drága ajándékokat kapnak szüleiktől, míg ő édesanyja kifogásait hallgatja arról, miért nem kap ő is hasonlót. Egy nap azonban olyan dolgot fedez fel, ami örökre megváltoztatja az életét, és rádöbbenti, mi az, ami igazán fontos.
Egyik délután, amikor édesanyja ismét késve érkezik érte az iskolába, Charlie türelmetlenül és dühösen ül be az autóba. Az út során egyre inkább eluralkodik rajta az irigység és a csalódottság, miután megtudja, hogy egyik osztálytársa autót kapott születésnapjára.
Charlie is autót szeretne, de anyja elmondja, hogy nem tudja ezt megengedni magának. Ez a válasz csak tovább növeli a fiú frusztrációját.
Amikor hazaérnek, Charlie anyja gyorsan elindul ügyeket intézni, és a fiú egyedül marad otthon. Még mindig nyugtalan és feldúlt. Valami azonban nem hagyja nyugodni.
Édesanyja viselkedése túlságosan nyugodtnak tűnt az autóban elhangzott vita után, és a kíváncsiság elhatalmasodik rajta. Charlie belopózik az anyja szobájába, ahol az íróasztalon a laptopját találja.
Először csak céltalanul böngészik az emailek között, de hamarosan egy különös üzenetre bukkan. Egy szállítási visszaigazolás vonja magára a figyelmét, amely az ő közelgő születésnapjára szól.
Az email további részleteit olvasva Charlie szíve hevesebben kezd verni. A levélből kiderül, hogy nem egy egyszeri ajándékról van szó. Anyja 15 ajándékot rendelt, amelyeket az elkövetkező 15 születésnapján fog kapni.
A kíváncsiság és a nyugtalanság egyre inkább úrrá lesz rajta, ezért tovább kutat az emailek között, és megtalálja a szállítás helyszínéhez tartozó raktárcímét. Az anyja fiókjában pedig rábukkan egy kis kulcsra, amelyen ugyanaz a cím áll.
Charlie nem tudja visszafogni magát. A kulcsot markában szorongatva elindul a raktárhoz. Amikor megérkezik, a szíve a torkában dobog. A kulccsal kinyitja az ajtót, és a látványtól földbe gyökerezik a lába: a helyiségben több mint egy tucat gondosan becsomagolt ajándék sorakozik egymás mellett.
Mindegyik tetején kézzel írt üzenetek láthatók, amelyeket édesanyja szeretetteljes, ismerős kézírásával írt.
Kezébe vesz egyet az üzenetek közül, és olvasni kezd:
„Boldog 17. születésnapot, drágám! Mindennél jobban szeretlek. Remélem, örülni fogsz ennek a számítógépnek. Tanulj szorgalmasan!”
Charlie torka összeszorul. Nem érti, miért készítette el anyja ezeket az ajándékokat előre. Aztán az első dobozról egy másik cetlit húz le. Ahogy olvasni kezdi, a világ mintha megállna körülötte:
„Drága fiam, ha ezt olvasod, lehet, hogy már nem vagyok veled. Évek óta tudom, hogy rákos vagyok, és a kezelések nem segítettek. Az időm véges, de nem akartam, hogy a születésnapjaid üresek legyenek utánam.”
Charlie kezéből majdnem kicsúszik a papír, ahogy a könnyei áztatni kezdik a sorokat:
„Ezért készítettem elő ezeket az ajándékokat. Lehet, hogy nem mindig azt adják, amit szeretnél, de kérlek, nyiss ki egyet minden születésnapodon, és tudd, hogy szeretlek. Mindig.”
Charlie teste remegett, a fájdalom és a szeretet kavargó viharában vergődött. Ezek az ajándékok sokkal többek voltak egyszerű tárgyaknál – édesanyja szeretetének kézzel fogható bizonyítékai, egy anya gondoskodása, amely még az idő korlátait is átlépte.
Amikor hazatért, Charlie még mindig a történtek hatása alatt állt. Belépve a házba látta, hogy anyja békésen olvas a kanapén. Egy pillanatra csak nézte őt, majd hirtelen odaszaladt, és szorosan átölelte. Könnyek között vallotta be, hogy mindent tud, és nem az ajándékokra vágyik – csak arra, hogy együtt tölthessék az idejüket.
A történet végére Charlie már tudta, hogy az anyja iránti szeretet a legfontosabb dolog az életében.
Ez a történet a szeretetről, az önzetlenségről és az idő fontosságáról szól. Osszátok meg másokkal, hogy nekik is szebbé tegye a napjukat! 😊
