Erzsébet néni telefonhívást kapott. Az az üzem, ahol 50 évig dolgozott, szeretné őt felköszönteni és ajándékot adni a 75. születésnapja alkalmából.Mennyire megörült! Már tíz éve nem dolgozik, és mégis eszükbe jutott! Fel is köszöntik! Még ha csak egy képeslapot is kapna, az is jól esne.
Eljött a nagy nap. Erzsébet néni csinos ruhát öltött, még a száját is kifestette, és korán elindult, nehogy elkéssen. Hatan gyűltek össze, mindannyian „születésnaposak”. Ismerték egymást, nagy volt az öröm a találkozásnál!
Az igazgatóhelyettes mondott egy beszédet, majd borítékban tízezer forintot adott át mindenkinek. Ezután a személyzeti osztály munkatársa ebédelni vitte őket az üzem étkezdéjébe, ahol újra átélhették a régi üzemebédeket.
A végén kaptak egy „élelmiszer-csomagot”: öt kiló különböző gabonafajta, két kiló liszt, három konzerv hal és egy háromliteres üveg almalé.
Mindez nagyon kedves és hasznos, de hogyan vigye haza mindezt?
A kedves személyzeti dolgozó azt mondta: „Kedves hölgyek, ne aggódjanak, bátran hagyhatnak itt valamit az irodámban, később is visszajöhetnek érte. Ne aggódjanak, biztosan nem tűnik el semmi!”
Erzsébet néni sok mindent látott már az életben, és csak magában mosolygott az ajánlaton. Igen, hagyjuk csak itt, aztán már semmi sem található meg!
Úgy döntött, mindent egyszerre visz haza. A szupermarketből mindig nála lévő műanyag zacskó pont tíz kilót bír el; abba tette a gabonát, a lisztet és a konzerveket, az almalevet meg hónalja alá fogta. Óvatosan lépdelt a jeges járdán.
Erzsébet néni két megállóra lakott az üzemtől, és mindig is gyalog járt. Most is úgy döntött, gyalog megy, mert mindkét keze tele volt. Nehéz volt vinni, de boldog volt.
Az almalé úgysem kellett volna, van elég saját készítésű otthon, az idei alma is jól termett. De ha már adták, hát elfogadja, jól jöhet még! A gabonát sem eszik, lencse, árpagyöngy és még valami ismeretlen, mindegy, minden jó valamire! Erzsébet néni megpihent, amikor elért a sarkon.
Most át kell mennie ezen a kis úton, ahol autók várakoznak a zöld jelzésre. Átvág, átlósan, közel van, messze lenne gyalog elérni a gyalogosátkelőt. Az úton volt egy jeges nyom, óvatosan lépkedett.
Egy drága, szép autóban fiatal férfi ült, akinek Erzsébet néni az útjába került. Mellette a barátnője. Nevetségesnek találták az út közepén botladozó nénit, és a fiú hirtelen rávillantotta a dudát. Hangosan, váratlanul!
Erzsébet néni összerezzent, megcsúszott a jégen, és elesett. Az üveg összetört.Ő maga a csomagra esett, két zsák gabona kiszakadt, és kiszóródott az úttestre. A lisztes zacskó is megrepedt.
Erzsébet néni felállt, és szembenézett a drága, szép autóval. A szélvédőn keresztül a fiatal pár hahotázását látta, integettek neki, hogy menjen gyorsabban az útról.
A zajos zene és a nevetés miatt nem hallhatták, mit mond az idős nő, csak a dühös, vörös arcát látták. Amikor lehajolt, hogy összeszedje a hátrahagyott zacskókat, a fiú ismét rávillantotta a dudát. Erzsébet néni fejében mintha valami felrobbant volna.
Egy pillanat alatt eszébe jutottak az apja történetei a frontról, ahol gránátokat dobált ellenséges tankokra, és mindig arra tanította, hogy ne hagyja magát bántani. Erzsébet néni valóban felkapta a gabonás zacskót, ujjával kiszúrta, hogy kiszóródjon, és a szélvédőhöz vágta. Majd a következőt is.
A fiatal ferfi dudált, de félve, nem mert kiszállni. Erzsébet néni csak dobálta és dobálta, amikor a gabona elfogyott, a lisztes zacskót vette fel és a kocsi tetejére hajította; minden hóval borított részt ellepett a liszt.
Mikor minden „muníció” elfogyott, Erzsébet néni felkapta a konzervdobozokat, és ahogy mérlegelte, hol fogja őket felhasználni, meglátta a pánikot a fiú szemében.A fasiszták szeme is hasonló volt, mikor meglátták őket a háborúban.
Letette a konzerveket a táskájába, megtisztogatta a kezeit, átkelt az úton, és hazacammogott. Könnyen lélegzett, lecsendesedett a lelke. Azokat a gabonákat úgysem ették meg, a saját leveik jobbak, mint a bolti. A csibészt is megleckéztette, apja büszke lenne rá.
A zöld lámpa régóta világított már, az autók pedig kikerülték a fiatalok kocsiját, vidáman méregetve az események nyomait. A fiú nem mert kiszállni, folyamatosan valakivel telefonált. Az ablaktörlők fáradtan kenődtek össze-vissza a lisztmasszával.
Este váratlanul megérkezett az unokája. Torta és pezsgő volt nála. „Nagyi, azt hittem, csak finom süteményeket tudsz sütni, de te még gránáttal is megbírkóznál egy tankkal! A YouTube-on mutattak téged!” Erzsébet néni most helyi híresség lett.Ah, ki tudhatja, mire képes az „öreg gárda” a kétségbeesés pillanataiban. Jobb, ha senki sem tudja meg.
