Bőrgyógyászhoz jelentkeztem be, és a folyosón vártam a soromra. Egy nő ült le mellém, és beszélgetni kezdtünk. Nagyon kellemes társaságnak bizonyult, és a beszélgetésünk sok mindenről elgondolkodtatott.
Az első dolog, ami feltűnt, az volt, hogy milyen elegáns és ápolt. Legfeljebb 50 évesnek néztem volna. De a beszélgetés során bevallotta, hogy már elmúlt 70. Őszintén szólva meglepődtem – sokkal fiatalabbnak tűnt, mint a vele egykorúak.
Ez a nő, aki Máriaként mutatkozott be, elmesélte, hogy kétszer volt férjnél, de most egyedül él. Az első házassága válással végződött, mert nem akart gyereket.
Már a kezdetektől fogva világossá tette a férjének, hogy nem szeretne anyává válni, de a 30. születésnapja után a férfi egyre többször hozta szóba, hogy egy igazi családhoz gyerek is kell.
Az anyai ösztön azonban soha nem alakult ki benne, és nem volt hajlandó megváltoztatni az álláspontját. Számára könnyebb volt elválni, mint saját meggyőződésével szembemenni. Egy őszinte beszélgetés után úgy döntöttek, hogy különválnak.
Később Mária egy olyan férfihoz ment feleségül, akinek már volt egy gyermeke az előző házasságából. Ő sem akart több gyereket, így ez a téma soha nem került elő közöttük. Boldogan éltek együtt, de közös életüket tragédia szakította meg – a férje autóbalesetben meghalt.
Mária bevallotta, hogy a magány egyáltalán nem nyomasztja. Épp ellenkezőleg, boldog, hogy úgy élhet, ahogy szeretne, anélkül hogy bárkihez alkalmazkodnia kellene. Meg van győződve arról, hogy helyesen döntött, és semmit sem bán.
Azok a barátnői, akik egykor abban reménykedtek, hogy idős korukban a gyermekeik gondoskodnak róluk, ma csalódottan sóhajtanak. Gyermekeik felnőttek, saját útjukat járják, és nem mutatnak különösebb érdeklődést idős szüleik iránt.
Éppen ezért Mária soha nem gondolkodott komolyan az anyaságon – érezte, hogy ez nem az ő útja. Most teljes életet él, és élvezi minden pillanatát. A gyerekek hiánya számára örömöt, nem pedig bánatot hozott.
— Egy pohár víz?
Nem fogok sem éhen halni, sem betegségben elpusztulni. Amíg a barátaim a gyerekeik nevelésére költötték a pénzüket, én félretettem. És most ezek a megtakarítások elegendőek ahhoz, hogy életem végéig biztosítsák a gondoskodást és a támogatást!
Mit gondoltok erről a döntésről? Helyesnek tartjátok?
