A férjemmel úgy döntöttünk, hogy segítünk a fiunknak azzal, hogy adunk neki pénzt a lakás előlegére, de a lányunk hatalmas jelenetet rendezett, és most ő is anyagi támogatást követel.
Mi azonban másképp látjuk ezt a helyzetet: a fiunk nappali tagozaton tanult, és nem kellett fizetnünk az oktatásáért, míg a lányunk magánegyetemre akart menni, amit nekünk kellett finanszíroznunk.
Két gyermekünk van: egy fiú és egy lány. Az életkori különbség közöttük kicsi – mindössze két év. A lányunk, Eszter, az idősebb, míg a fiunk, Bence, a fiatalabb.
Hosszú ideig gondolkodtunk a férjemmel azon, hogyan biztosíthatnánk gyermekeink jövőjét, vagy legalábbis hogyan adhatnánk nekik némi anyagi támogatást a kezdeti időszakban. Ezért úgy döntöttünk, hogy mindkettejük nevére megtakarítási számlát nyitunk, és minden hónapban egy meghatározott összeget helyezünk el rajta.
Ezzel a kezdőtőkével könnyebben léphettek volna be a felnőtt életbe. Eszter és Bence azonban teljesen különbözőek voltak. Eszter soha nem érdeklődött a tanulás iránt – gyakran ellógta az órákat, és nehéz volt rávenni, hogy megírja a házi feladatait.
Többször próbáltuk elmagyarázni neki, hogy az oktatás fontos, hogy diploma nélkül nem fog tisztességes munkát találni, és végül eladóként vagy takarítónőként kell majd dolgoznia. De ez egyáltalán nem érdekelte.
Éppen csak sikerült befejeznie az iskolát közepes jegyekkel, nagy nehezen letette a vizsgáit, így semmi esélye nem volt állami egyetemre bekerülni. Egyedüli lehetősége egy magán főiskola volt. Tudtuk, hogy Eszter nem igazán motivált a tanulásban, de könnyekkel és ígéretekkel meggyőzött minket, hogy szorgalmas lesz.
Ezért kivettük a pénzt a számlájáról, és kifizettük a tanulmányait, majd tavaly még saját pénzünkből is hozzá kellett tennünk, mert már nem maradt elég pénz a számláján. Eszter betartotta az ígéretét – valóban tanult. Szinte közvetlenül az iskola elvégzése után férjhez ment, a férjéhez költözött, és jó munkát talált.
Bence viszont teljesen más volt. Imádott tanulni. Folyamatosan részt vett tanulmányi versenyeken és olimpiákon, és gyakran nyert. Kitűnő eredménnyel fejezte be az iskolát, és az egyik legjobb egyetemre került be – mindenféle anyagi támogatásunk nélkül, mert az oktatása ingyenes volt, ráadásul ösztöndíjat is kapott.
Az utolsó egyetemi évében részmunkaidőben dolgozni kezdett egy rangos cégnél, és miután lediplomázott, állandó állást ajánlottak neki. Nem sietett a házassággal, pedig már több mint két éve volt barátnője. Egy nap, egy beszélgetés során azt mondta nekünk, hogy addig nem fog megházasodni, amíg nem lesz saját lakása.
– Amíg nem lehetek biztos benne, hogy a családomnak mindene meglesz, amire szüksége van, nem házasodom meg – mondta Bence.
Amikor Eszter ezt megtudta, sírva és vádló szavakkal jött hozzánk.
Elkezdett minket hibáztatni, hogy Bencét jobban szeretjük, és hogy ő is szeretne pénzt egy lakásra.
Pedig mindig egyformán szerettük a gyerekeinket, és igazságosan bántunk velük: aki hibázott – azt megbüntettük, aki jól viselkedett – azt megdicsértük. Ha összevesztek, és nem tudták tisztázni, hogy mi történt, mindkettőjüket megbüntettük.
Mindig egyforma értékű ajándékokat és játékokat vettünk nekik. Még a születésnapjaikon is mindketten kaptak ajándékot – természetesen az ünnepelt drágábbat kapott, de a másik gyermek sem maradt figyelem nélkül.
Ugyanígy a megtakarítási számláikra is minden hónapban ugyanannyi pénzt tettünk. Eszternek tehát semmi oka nem volt arra, hogy azzal vádoljon minket, hogy Bencét jobban szeretjük.
Elmagyaráztuk neki, hogy a tanulmányait az ő megtakarított pénzéből fizettük ki, és hogy igazságosan és tisztességesen jártunk el.
– Ha akkor tudtam volna, hogy választhatok lakás és tanulmányok között, a lakást választottam volna! Nem adtatok nekem választási lehetőséget!
– Milyen választási lehetőségről beszélsz? Ezt a döntést együtt hoztuk meg anyáddal. Bence államilag finanszírozott egyetemre ment, ami azt jelentette, hogy meg tudtuk takarítani a pénzt, amit egyébként az oktatására költöttünk volna. A diploma megszerzése után odaadtuk neki ezt a pénzt, mert erre tettük félre. Ugyanezt tettük érted is.
De a lányunkat a mi érveink egyáltalán nem érdekelték – megsértődött és dühös lett. Továbbra is meg van győződve arról, hogy Bencét jobban szeretjük, és hogy őt becsaptuk. Szerinte nemcsak hogy ki kellett volna fizetnünk a tanulmányait, hanem pénzt is kellett volna adnunk neki egy lakásra. A gyerekeknek soha nem lehet teljesen a kedvükre tenni.
