Egy 80 éves asszony váratlanul rátalált rég elhunyt édesanyja kincsként őrzött medáljára egy antikvitás boltban. Úgy döntött, hogy megvásárolja, de egy idegen félbeszakította, aki hajlandó lett volna kétszeres árat fizetni érte. Könnyekben tört ki, amikor rájött, ki az illető.
Samantha, a 80 éves asszony, gyakran járt egy bolhapiacra, ahol szeretett régiségeket, dísztárgyakat és bútorokat vásárolni, hogy azokkal díszítse kicsiny otthonát, ahol egyedül élt. Egy napon vásárolni indult, gondolván, hogy ez is csak egy szokásos nap lesz a piacon.
„Remélem, találok egy szép polcot Paul fotója alá. A régi eltört” – motyogta maga elé. Paul volt az elhunyt férje, aki csupán egy évvel esküvőjük után, 1963-ban halt meg. Samantha azóta sem lépett tovább, és inkább a férje emlékével élt tovább, kincsei között tartva annak fényképét.
„Üdvözlöm, hogy segíthetek, Mrs. Drake?” – kérdezte az eladó a bútorboltban.
„Egy szép kis polcot keresek. Nem kell nagy, csak legyen elegáns és tartós faanyagból.”
„Rendben! Miért nem ül le, amíg hozok pár darabot?”
„Miért akarja megvenni édesanyám medálját?” – kérdezte Samantha az idegent, aki kétszeres árat ajánlott érte.
Miközben Samantha a boltban ült, körbenézett. Néhány perc múlva azonban a bútorbolt túloldalán lévő antikvárium felkeltette a figyelmét.
„Mindjárt visszajövök. Átugrok megnézni egy gyertyatartót a szemközti boltban” – mondta.
„Rendben, Mrs. Drake. Addigra előkészítem a polcokat” – válaszolta az eladó.
Amikor Samantha belépett az antikváriumba, megdöbbent attól, amit ott látott.
„Te jó ég! Ez nem lehet igaz! Honnan van ez?” – kérdezte, miközben könnyei csillogtak a szemében, miközben egy klasszikus piros medálra mutatott a kirakatban.
„Ezt tetszik, Mrs. Drake?” – kérdezte az eladó, miközben levette a gyönyörű láncot a medállal a bemutatóról.
„Igen, kérem… megnézhetem?”
„Természetesen, tessék… Ez 40 dollár, de 5 dollár kedvezményt adok…” – mosolygott az eladó.
Samantha többször is megfordította a medált, és már nem tudta visszatartani a könnyeit.
„Megtaláltam… Ez az édesanyámé volt!” – mondta könnyek között. „Honnan szerezték?”
„Nem tudom, de apám mesélte, hogy valaki eladta neki sok évvel ezelőtt… Sosem tettük ki, mert otthon tartotta. Miután tavaly meghalt, kitakarítottam a padlást, és ott találtam meg, így most kitettem eladásra.”
Samantha alig hitte el, amit lát. „Megveszem!” – mondta, és már a pénzéért nyúlt a táskájába, amikor valaki belépett az üzletbe, és egy hangosan megszólalt:
„Kétszer annyit fizetek érte… Kérem, adja nekem… Mindenáron meg akarom szerezni!”
Samantha megdöbbent. Megfordult, és elképedve nézett rá egy nőre, aki ugyanúgy nézett ki, mint ő.
„Te jó ég! Nem hiszem el! Mintha tükörbe néznék!” – lihegte a másik nő.
„Jézusom! Mi történik itt? Hogy lehet, hogy pontosan úgy nézel ki, mint én?” – sikította Samantha.
A két nő hosszú ideig nézte egymást, nem értve a döbbenetes hasonlóságot.
„Hogy… Hogy hívnak? Én Samantha vagyok… És te?”
„Doris!”
„És miért akarod megvenni az édesanyám medálját?”
„Az édesanyád medálját?”
„Igen, ez anyám, Dorothy medálja… Nagyon elszegényedtünk, miután apám elhagyta anyámat, ezért mindent eladott, amink volt, hogy megélhessünk, és ez a medál is azok között volt, amiket eladott. Egy férfinak adta el, de nem tudom, hogy került ide.”
„Szóval akkor te a testvérem vagy?!” – kiáltotta Doris, miközben átölelte a zavarodott Samanthát, aki még mindig nem értette, mi történik.
„Testvér??? Hogy érted ezt?” – kérdezte Samantha, miközben visszalökte Dorist, magyarázatot várva.
„Mutatok valamit” – válaszolta Doris, miközben előhúzott egy régi, szakadt fotót, amelyen Dorothy látható a medált viselve, ölében egy kislánnyal.
„Jézusom! Ez hihetetlen! Ez az édesanyám, és ez én vagyok vele” – kiáltott fel Samantha.
„Nem, ez nem te vagy… EZ ÉN VAGYOK! Ikrek vagyunk!” – válaszolta Doris, megdöbbentve Samanthát.
„Mi? Ez hogy lehet? Istenem… Soha nem tudtam, hogy van egy testvérem!” – sírt Samantha.
Mint kiderült, Doris valóban Samantha ikertestvére volt. Szüleik, Dorothy és Michael, házasságuk nehézségei miatt elváltak, amikor Samantha és Doris még csak egyévesek voltak.
Különváltak, mindkét szülő magával vitt egy-egy gyermeket, akiket külön neveltek fel.
Samanthát Dorothy nevelte, míg Dorist az apja vette magához. Gyermekkoruktól fogva elválasztották őket, így soha nem találkoztak.
„… És amikor a nagymamám meghalt 40 évvel ezelőtt, elárulta a titkot, amikor rákérdeztem a fotó másik felére” – sírt Doris.
„Apám egy évvel korábban halt meg, így nem tudtam őt szembesíteni vele. Soha nem hagyott hátra semmi mást rólad, ami segített volna megtalálni téged.
A férjemet is elvesztettem évekkel ezelőtt, és nincs gyermekem. Mindvégig kerestelek, de hiába… Azt hiszem, Isten akarta, hogy így találkozzunk ma, anyám medáljának köszönhetően!”
„Egy gyertyatartót jöttem vásárolni, és most nem is tudom, mit gondoljak!” – sírta Samantha, miközben Doris karjaiban megnyugodott.A történet tanulsága:
Egy régi tárgy múltja néha egészen különleges lehet, és lehet, hogy olyan titkokat rejt, amelyek felfedésére álmunkban sem gondolnánk.
Amikor Samantha meglátta a medált az antikvitás boltban, azonnal felismerte, hogy ez az elhunyt édesanyjáé volt. Nem sejthette, hogy ez a medál egy olyan találkozáshoz vezet, amely során megismerheti azt az ikertestvért, akiről sosem tudott.
Előfordulhat, hogy a szülők döntései nehéz sorsot mérnek a gyermekeikre. Michael és Dorothy válása után az ikerlányokat elválasztották egymástól, mindketten egy-egy gyermeket neveltek fel külön-külön. A testvérek évtizedekig nem tudtak egymás létezéséről, mígnem egy véletlen találkozás az antik boltban ráébresztette őket a családi kötelékre.
Ez a történet rávilágít arra, hogy az élet néha furcsa módon képes összefonódásokat teremteni. Az elfeledett tárgyak nem csak emlékeket, de sorsokat is összeköthetnek.
