Зоя egész életében tanárként dolgozott, ám kis nyugdíja miatt most kénytelen volt zöldségeket árulni a piacon. A veje új feleséget hozott haza a lakásába, míg a lánya, Elja, gyermekével visszaköltözött az édesanyjához. Zoya minden erejével támogatta őket.
– Anya, kellemetlenül érzem magam miattad. Egész nap a kertben dolgozol, aztán a piacon árulsz – mondta Elja. – Pihenned kellene inkább.
– Ne aggódj, kislányom. Amíg van erőm, segítek neked és az unokámnak.
Ti is segítettetek, pár nap alatt a kert felét kigyomláltátok! Egyedül nem boldogultam volna – felelte Zoya. – És Ljeszának is új cipő kell az iskolába. Nem mehet el a régi, kopott darabban!
Így éltek, kölcsönösen támogatva egymást, remélve, hogy egyszer az ő életükben is eljön a boldogság. Bár ha Elja kevésbé lett volna gátlásos, talán könnyebben boldogult volna.
Egy reggel Zoya kiment a piacra árulni. Jó helye volt, ahol sok vevő megfordult. Ezt más árusok is észrevették, köztük Zoya ismerőse, Ljudmila. Ő el is foglalta Zoya helyét.
– Miért alszol ilyen sokáig? Bocsánat, már elfoglaltam a helyedet. Egy óráig pakolok, úgyhogy ma másik helyet kell keresned – jelentette ki Ljudmila.
Zoya nem veszekedett vele – nem volt az ő természete. Nem messze helyezkedett el, és kipakolta az áruját. Ott találkozott a szomszédasszonyával, Tánjával.
– Mi újság a vejeddel? Nem jött vissza? – kérdezte Tánja.
– Nem jött – sóhajtott Zoya. – Új élete van.
– A fiataloknak ma már nem kell a család, a gyerekek. Maguknak akarnak élni. Az én fiam se nősült meg, még mindig hegyeket mászik – mesélte a szomszéd.
A beszélgetés gyorsan elszállt. Délután megjelent a piacon egy furcsa ruhás fiatalember.
– Ez biztos börtönből szabadult – hördült fel Ljudmila, és az árusok ijedten néztek az idegenre.
A férfi Zoya standjához lépett, kifordította üres zsebeit, és azt mondta:
– Néni, nincs egy fillérem sem. Adna két almát hitelbe?
– Ugyan, csak vedd el, fiam – felelte Zoya. – De hogy lehet, hogy egy ilyen fiatalembernek nincs pénze?
– Hát, hazafelé tartok a börtönből. Ne féljen, nem vagyok gyilkos. Egy nő miatt kerültem bajba – vallotta be.
Zoya érdeklődött, miért nem segítenek a rokonai. A fiatalember elmondta, hogy meglepetést szeretne okozni nekik, és Uljanovszkba tart.
Később a férfi ismét odament hozzá, és pénzt kért az útra.
– Ezret! – mondta.
Zoya gondolkodás nélkül odaadta neki a pénzt, hiába néztek rá értetlenül a többiek.
– Köszönöm! Vissza fogom adni! – ígérte a férfi, aki bemutatkozott: Pasa.
– Zoya, te bolond vagy! Soha nem fogja visszaadni! – háborgott Tánja.
– Segíteni kell egymáson. Nem vadállatok vagyunk – válaszolta Zoya.
Hétvégére Elja beteg lett, Zoya pedig gyógyfüvekkel ápolta. Egyik este az unokája, Ljesza, egy mesekönyvvel futott hozzá.
– Nagyi, mesélj nekem! – kérlelte.
– Persze, mesélek, drágám – simogatta meg a gyerek fejét Zoya.
A család éppen vacsorához készült, amikor kopogtak az ajtón.
– Pasa? – ismerte fel Zoya az érkezőt. A fiatalember öltönyben, borotvált arccal állt ott, kezében egy borítékkal.
– Visszahoztam a pénzt, és szeretném megköszönni – mondta.
A család asztalhoz ültette Pasát, aki elmesélte történetét, és elmondta, hogy újra dolgozik. Közben érdeklődve figyelte Elját. Néhány nap múlva Pasa ismét megjelent, virágcsokorral a kezében.
– Nézd, lányom, megjött a kérőd! – nevetett Zoya.
– Hát, eljött a mi utcánkba is a boldogság! – ölelte magához kislányát Elja, boldogan mosolyogva.
