– Azt a pénzt, amit az esküvőtökön adtam nektek, a hónap végéig visszaadjátok. Mind a háromszázezer rubelt.
Nyina Arkagyevna mindezt úgy közölte, hogy még csak hátra sem fordult a tűzhely mellől. Pontosan olyan hangon beszélt, mint egy perccel korábban, amikor azt kérdezte, kell-e még só a krumpliba.Esküvőszervezés
Artyom megdermedt, a villája félúton maradt a szája felé. Én óvatosan letettem a csészémet a viaszosvászon terítőre, nehogy akár egy halk koccanással is megtörjem a csendet.
– Nyina Arkagyevna, az ajándék volt – mondtam nyugodtan. – Ön jelentette be a mikrofonba. Száz ember hallotta.
– Nyolcvankettő – javított ki, majd elzárta a gázt. – Én fejből tudom, hány vendégem volt.
Az a júliusi szombat olyan élesen élt bennem, mintha tegnap történt volna.Pénzügyi tanácsadás
A folyóparti kávézóban tartottuk az esküvőnket. Nyina Arkagyevna akkor még ragyogott a türkizkék ruhájában.
Felállt az asztaltól, kivette a mikrofont a műsorvezető kezéből, és ünnepélyesen bejelentette, hogy háromszázezer rubelt ajándékoz nekünk az első közös otthonunkra, hogy ne kelljen albérletekben tengődnünk.
Ljuba néni el is sírta magát. Én átöleltem az anyósomat, ő pedig olyan erősen szorított magához, hogy még órák múlva is éreztem a ruhámon az édes, nehéz parfümjének illatát.
Hét héttel később ugyanennek a nőnek a konyhájában ültem, és azt hallgattam, hogy adjam vissza az ajándékát.
– Mi történt? – kérdeztem. – Azt mondta, öt éven át gyűjtögette ezt a pénzt. Csak nem az utolsó megtakarítását adta oda nekünk?
– Lerövidítették a műszakjaimat. Szeptembertől csak félállásban dolgozhatok. – Letörölte a kezét egy konyharuhába, majd a szék támlájára dobta. – Ötvennyolc éves vagyok. Ki alkalmazna most engem? Még az iskolai menzán is inkább fiatalokat vesznek fel.Ajándék ötletek
– Akkor számoljuk ki, mennyi hiányzik havonta! Segítünk a rezsiben, bevásárolunk önnek.
– Nem alamizsnát kérek! A saját pénzemet akarom vissza!
– De hát ön ajándékozta nekünk. Azt önként adta oda. Az ajándékot nem szokás utólag visszakövetelni, Nyina Arkagyevna. Sem jogilag, sem emberileg.
Hirtelen megfordult. A csuklóján ott fehérlett a régi égési seb helye. Idegességében mindig dörzsölgette, most is ezt tette.
– Emberileg az lenne a helyes, ha a menyem nem fordítana hátat a férje anyjának, amikor az bajba kerül!
– Anya, most meg miért csinálod ezt? – Artyom végre letette a villáját.
– Te csak hallgass! Egyedül neveltelek fel téged és Sztaszt! Apátok elhagyott bennünket, te tizenkét éves voltál, az öcséd meg alig öt. Két munkahelyen dolgoztam, hogy ne kelljen kevesebbel beérnetek, mint más gyerekeknek!
A hangja hirtelen elcsuklott.
Az ablak felé fordult. A párkányon kiürült tejeszacskók száradtak. Halkabban, szinte csak magának motyogta:
– Nem jókedvemben kérem, Tyoma.
Egy pillanatra megsajnáltam.
Alacsony, gömbölyded asszony volt, kifakult, napraforgós kötényben. Úgy nézett ki az udvarra, mint aki évek óta nem aludta ki magát rendesen. A válla leereszkedett, a tekintete elfáradt.
Aztán ismét felénk fordult, és az arca újra megkeményedett.
– A hónap végéig kérem a pénzt. Nem sürgetlek benneteket.
– De pontosan ezt teszi – feleltem. – És azt sem hajlandó elmondani, miért van szüksége ekkora összegre. Ezt nem így szokták elintézni. A hétvégéig átgondoljuk, de szeretném, ha tudná, hogy ez nekem egyáltalán nem tetszik.
Vállat vont, majd elkezdte a tányérokra szedni a fasírtot, mintha a beszélgetés véget ért volna, és természetesen ő nyerte volna meg.Pénzügyi tanácsadás
Hazafelé egyikünk sem szólt egy szót sem.
A buszpályaudvar közelében bérelt egyszobás lakásunkba érve Artyom rögtön kiment az erkélyre. Követtem, és a vállamra terítettem a kabátját. Odalent kisbuszok dudáltak, a sarki gyrosos felől hagyma és sült hús illata szállt fel.
– Mi lenne, ha egyszerűen visszaadnánk? – kérdezte, rám sem nézve. – Anya nem szokott csak úgy pénzt kérni.
– Nem kérte, hanem követelte. És még mindig nem mondta el, mi történt.
Megnyitottam a banki alkalmazást, és felé fordítottam a telefonomat.
Négyszáznyolcvanezer rubel.
A mi százhatv… nem, pontosan száznyolcvanezer rubelünk, amelyet két év alatt tettünk félre a fogtechnikai laborban végzett munkámból és Artyom liftjavítási kiszállásaiból, valamint az anyósom háromszázezres ajándéka.
Október tizenötödikén várt bennünket a bank. Az ügyintéző már el is küldte a dokumentumok listáját ahhoz a kis lakáshoz, amelyet a Kotoroszl folyón túl, egy új építésű házban néztünk ki magunknak.Nyiss számlát
– Ha tényleg bajban van, segítek neki – mondtam. – Akár én viszem neki a bevásárlást minden héten. De nem fogok úgy tenni, mintha elloptunk volna tőle valamit, és most bocsánatkérően kellene visszaszolgáltatnunk.
Artyom mindkét tenyerével végigdörzsölte az arcát.
– Fogalmad sincs, mennyit dolgozott értünk. Tizenkét évesen már én mentem Sztaszért az óvodába, mert anya a reggeli műszak után rögtön ment a második munkahelyére. Soha nem volt szabadságon. Egyszer sem, Kszjus.
– Tudom. Éppen ezért kérdezem, mi történt. A normális emberek elmondják, miért van szükségük a pénzre.
Nem válaszolt.
Egy ideig még kint maradtunk a hidegben, aztán bementünk a lakásba.Családi konfliktuskezelés
Este kilenc körül megcsörrent a telefonom. Ljuba néni, az anyósom nővére hívott. Addig még soha nem telefonált nekem.
– Kszjusenyka – kezdte köszönés nélkül –, Nyina mindent elmesélt. Tényleg nem akarod visszaadni az anyósod pénzét? Ez nagyon csúnya dolog, drágám. Hiszen az utolsó megtakarítását adta nektek!
– Ljuba Arkagyevna, azt is elmondta, hogy ajándék volt?
– Az ajándék akkor ajándék, ha szívből adják. De ha valakit baj ér, akkor az embernek legyen lelkiismerete!
– Miféle baj érte? – kérdeztem. – Én tényleg nem tudok semmiről.
A vonal másik végén csend lett.
– Hát, te tudod – mondta végül, majd letette.Ajándék ötletek
Az ebéd óta még hat óra sem telt el.
Másnap reggel a több mint negyventagú családi csoportban már ott virított az anyósom üzenete:
„Felneveltelek benneteket, etettelek, itattalak, az utolsómat is nektek adtam. Köszönöm, gyerekek.”
Nem írt neveket.
Nem is kellett.
Mindenki tudta, kiről beszél.
Szombaton tortával és egy papírra írt javaslattal mentünk hozzá.
A számokat még pénteken, az ebédszünetemben írtam össze, két fogkorona elkészítése között.
Százezer rubelt azonnal odaadunk neki, véglegesen, nem kölcsönként. Ezenfelül tavaszig havonta tízezer rubelt fizetünk neki, amíg vissza nem kapja a teljes munkaidejét, vagy nem talál valamilyen mellékállást.Pénzügyi tanácsadás
Artyom elolvasta a javaslatot, bólintott, és azt mondta, ez tisztességes megoldás.
Az anyja köntösben nyitott ajtót, pedig már dél is elmúlt. A tortát elvette, betette a hűtőbe, de még a szalagot sem bontotta ki. A konyhában erős macskagyökérszag terjengett.
Leültem, elővettem a papírt, és a tenyeremmel kisimítottam.
– Nyina Arkagyevna, átgondoltuk a dolgot. Ennyit tudunk vállalni.
Elolvasta a javaslatot, közben hangtalanul mozgott a szája. Aztán két ujjal félretolta a papírt, mintha valami ragacsos szemetet érintett volna.
– Nekem nem kell havonta tízezer! Az egész kell, most!
– Miért kell az egész azonnal? – kérdeztem. – Mondja el, mi történt, és együtt kitalálunk valamit. Orvosi kezelés? Tartozás? Bármi más?
– Semmi közöd hozzá!
– Anya – hajolt át Artyom az asztalon –, ez igenis a mi dolgunk is. Ez a lakásra félretett pénzünk.
– A ti pénzetek? – nevetett fel gúnyosan. – Abban a százhatvanezer… száznyolcvanezer a tiétek. A háromszázezer az enyém!
Aztán rám pillantott.
– Bezzeg az ő anyja csak ötvenezer rubelt tett a borítékba, aztán hazautazott Kostromába. Én meg az utolsómat adtam oda nektek!
– Anyám a menyasszonyi ruhámat és a fotóst is kifizette – feleltem higgadtan. – Neki ötvenezer rubel majdnem háromhavi fizetése a könyvtárban. Kérem, ne beszéljen így róla.
Ekkor megcsörrent az anyósom telefonja az ablakpárkányon.Családi konfliktuskezelés
Rápillantott a kijelzőre, elutasította a hívást, majd képernyővel lefelé fordította a készüléket.
Egy perc múlva ismét csörgött.
Most egyszerűen a köntöse zsebébe süllyesztette. A telefon még hosszú másodpercekig rezgett, aztán elhallgatott.
– Ki hívott? – kérdezte Artyom.
– Reklám. Ablakokat akarnak eladni.
Az anyósom háttal állt nekünk, és két kézzel kapaszkodott a mosogató szélébe. Láttam, ahogy elfehérednek az ujjpercei.Családi konfliktuskezelés
Aztán halkan, szinte kimerülten megszólalt:
– Nem kérem, hogy megértsetek. Csak azt kérem, hogy adjátok vissza a pénzemet. Ez ennyire nehéz?
– Akkor nehéz, ha azt sem tudjuk, mire adjuk oda – feleltem. – Mi valódi segítséget ajánlunk. Maga viszont azt várja, hogy vakon bízzunk önben, és mondjunk le a saját lakásunkról.
– Lakás nélkül nem maradtok! Költözzetek hozzám. Elfértek nálam.
– Nem – vágtam rá azonnal. – Nem költözünk oda.
Megfordult. A szeme száraz volt, és tele volt haraggal.
– Akkor nincs miről beszélnünk.
A torta a hűtőben maradt. A papírt a számokkal a szemünk láttára összegyűrte, és a mosogató alatti szemetesbe dobta.
Tíz napig nem hallottunk felőle.
Már majdnem elhittem, hogy lehiggadt.
Aztán szeptember utolsó napján, szerdán, miközben a laborban egy hat egységből álló hidat készítettem, felhívott anyám.
A munka aprólékos volt: viasz, gipsz, finom por, amelyet aztán este még a hajamból is ki kellett mosnom. A sarokban halkan zúgott a kerámiaégető kemence, a kolléganőm, Okszana pedig fülhallgatóval a fején sorozatot nézett, és időnként hangosan felnevetett.
Délután fél három körül megszólalt a telefonom.
– Kszjuska, kérlek, ne haragudj rám – kezdte anyám.
A hangjából azonnal tudtam, hogy sírt.
– Mi történt, anya?
– Nyina Arkagyevna felhívott.
Letettem a kezemből a spatulát.
– Honnan szerezte meg a számodat?
– Az esküvőn kicseréltük. Azt mondta, hogy kifosztottad őt. Hogy úgy neveltelek, hogy még egy idős asszony utolsó pénzét is elveszed, aztán vissza sem adod.Esküvőszervezés
Anyám hangja megremegett.
– Olyan sokáig beszélt, Kszjus. Féltem letenni, mert azt hittem, még jobban megharagszik rám.
– Anya, ez nem igaz! Ajándék volt!
– Tudom. – Elhallgatott egy pillanatra. – Figyelj, nekem van nyolcvanezer rubel a megtakarítási számlámon. Átutalom neked. Egészítsd ki, és add oda neki. Ne szégyenkezzetek a pénz miatt. Nekem olyan szégyen ez, kislányom. Úgy beszélt velem, mintha én tanítottalak volna lopni!
A kezemben tartott viaszmodell lassan meghajlott, majd összenyomódott az ujjaim között.
Kétórányi munkám ment tönkre.
Csak néztem a szétlapult darabot, és hirtelen fogalmam sem volt, hogyan tovább.Pénzügyi tanácsadás
– Anya, nehogy átutalj neki akár egy rubelt is! Hallod? Ez nem tartozás. Te nem tartozol nekem semmivel, én pedig nem tartozom neki.
– Ahogy gondolod – mondta halkan.
Ez a néhány szó jobban fájt, mintha kiabált volna velem.
Kimentem a lépcsőházba. A szomszédos iroda felől ebédszag szivárgott ki. Elővettem a telefonomat, és felhívtam Artyomot.
– Anyád felhívta az én anyámat.
Olyan sokáig hallgatott, hogy azt hittem, megszakadt a vonal.
– Tudom – szólalt meg végül. – Tegnap engem is felhívott. Azt mondta, ha a hónap végéig nem adjuk vissza a pénzt, vasárnap a nyaralójában, az egész rokonság előtt elmondja, milyen hálátlanok vagyunk.Ajándék ötletek
A nyaralóban minden évben október első vasárnapján tartották a szezonbúcsúztató összejövetelt.
Az egész rokonság összegyűlt, húst sütöttek, almát szedtek zacskókba, és legalább húszan ültek az asztalok körül. Nyina Arkagyevna erre az eseményre jobban büszke volt, mint a fasírtjára.
– Te már tegnap óta tudtad ezt, és egy szót sem szóltál?
– Nem tudtam, hogyan mondjam el.
– Akkor hát mindenki előtt – feleltem.
Artyom nem értette, hogy ez nem kérdés volt.
Pénteken, a műszakom után Sztasz várt a labor bejáratánál.
Artyom öccse huszonhat éves volt. Fényvisszaverő csíkos munkakabátot viselt, és olyan idegesen toporgott a lámpaoszlop mellett, mint egy iskolás, akit az igazgatói irodába rendeltek.
Az esküvőnkön ő volt a tanú. Azóta egyszer sem találkoztunk.
– Kszjus, van egy perced? Elkísérlek a megállóig.
Vett két kávét a bódénál. Az enyémet cukor nélkül kérte.
Meglepett, hogy emlékezett rá.
A Szvoboda utcán sétáltunk. Sztasz sokáig hallgatott, aztán a cipőjét nézve megszólalt:
– Ez az egész miattam van. A pénz miatt.Pénzügyi tanácsadás
Megálltam.
– Akkor mesélj!
Zavarosan, összevissza beszélt, ide-oda ugrálva a történetben.
Az előző ősszel hitelből vett egy autót, hogy taxizhasson. A bank egyedül nem adott neki kölcsönt, ezért az anyja kezességet vállalt érte.
Tavasszal a taxitársaság megváltoztatta a feltételeket. Sztasz már alig keresett valamit, ezért elment egy raktárba dolgozni rakodóként. Az autót azonban nem tudta eladni, mert a bank zálogjogot jegyzett be rá.Nyiss számlát
Június óta nem fizette a törlesztőrészleteket.
Augusztusban a bank felszólította az anyját, hogy kezesként rendezze a tartozást. A késedelmi díjakkal együtt az összeg megközelítette a háromszázezer rubelt.
Ha nem fizet, perre viszik az ügyet.
– Anya retteg a bíróságtól – mondta Sztasz. – Attól fél, hogy a munkahelyén is megtudják, a szomszédok is megtudják. Egész életében arra vigyázott, hogy mindenki tisztességes asszonynak tartsa. Erre most én…
– Artyomnak miért nem mondta el?
Sztasz keserűen elmosolyodott.
– Mert Tyoma a jó fiú, én pedig a család szégyene. Anya azt mondta, Artyomnak egy szót se szóljak. Így is úgy néz rám, mintha semmirekellő lennék. Anya egész életemben próbált megvédeni a következményektől.
– Engem viszont nyugodtan beállíthat tolvajnak az egész rokonság előtt?
Sztasz összeszorította a száját.
– Mondtam neki, hogy ez nem tisztességes. Sírt. Kszjus, én még soha nem láttam így sírni anyát.
Néhány másodpercig hallgatott.
– Öt évig rakosgatta félre azt a pénzt. Azt akarta, hogy az esküvőn mindenki lássa, ő is képes nagy ajándékot adni a fiának. Hogy ne maradjon el másoktól. Most meg kénytelen visszakérni tőletek. Szerinted neki ez nem fáj?Pénzügyi tanácsadás
Megérkezett a buszom.
Sztasz a kezembe nyomta a saját, félig megivott kávéját.
– Kérlek, ne mondd el Tyomának, hogy beszéltem veled. És anyának se! Soha nem bocsátaná meg nekem.
Aznap éjjel egyetlen percet sem aludtam.
Hajnali háromkor kimentem a konyhába, vizet tettem fel forrni, majd leültem az ablak mellé. Nem kapcsoltam fel a villanyt. A buszpályaudvar közelében egy éjjel-nappali bolt villogó felirata világította meg az utcát.
Mi lenne, ha egyszerűen visszaadnánk a pénzt?
Csendben, feltételek nélkül.Esküvőszervezés
Egy anya bajba került a fia miatt. A bank perrel fenyegeti. Talán én is ugyanezt tenném a saját anyámért. Talán én is hazudnék a családomnak, ha attól félteném őt, hogy mindenki előtt megszégyenül.
A bögrét két kézzel fogtam, és addig ültem a sötétben, amíg a teám teljesen ki nem hűlt.
Majdnem eldöntöttem, hogy reggel azt mondom Artyomnak: adjuk oda a pénzt, és felejtsük el az egészet.
Aztán újra a telefonomért nyúltam.
A családi csoportban friss üzenet várakozott. Nyina Arkagyevna hajnali fél kettőkor írta:
„Valaki a családban elfelejtette, ki etette és nevelte fel. Semmi baj. Vasárnap a nyaralóban majd kiderül, ki mer még a másik szemébe nézni.”
Ljuba néni rögtön válaszolt:Ajándék ötletek
„Nyina, tarts ki! Mi melletted állunk.”
Artyom egyik unokatestvére pedig egy szívecskét tett az üzenet alá.
Lefordítottam a telefonomat a konyhaasztalra.
Pontosan úgy, ahogy az anyósom fordította lefelé a sajátját, amikor a bank hívta.
Reggel mindent elmondtam Artyomnak.
Megszegtem a Sztasznak tett ígéretemet, és a mai napig nem tudom, jogom volt-e hozzá.
Artyom végighallgatott, egyetlen szót sem szólt közbe. Aztán felkapta a telefonját, és kiment az előszobába.
Hallottam, ahogy megkérdezi az öccsétől, igaz-e mindez.
Ezután sokáig csend volt.Nyiss számlát
Amikor visszajött, az arca szürkének tűnt. Leült az ágy szélére.
– Visszaadjuk – mondta. – Én magam viszem el anyának. Még ma.
– Visszaadjuk – feleltem. – Vasárnap. A nyaralóban.
– Miért pont ott?
– Mert negyven ember előtt nevezett tolvajnak. És az én anyámat is megalázta. Akkor ugyanazok előtt kapja vissza a pénzét, akik előtt annak idején odaadta.
– Tudod, hogy így jobban fog szégyenkezni, mint a bank előtt valaha is fog! Visszakérni az ajándékot a saját fiától, a rokonság szeme láttára… Ljuba néni ezt soha nem bocsátja meg neki.
– Tudom.Családi konfliktuskezelés
– És mégis ezt akarod?
– Egyetlen szót sem fogok szólni Sztaszról vagy a hitelről. Csak azt mondom el, ami valóban történt.
Artyom úgy nézett rám, mintha most látna először.
Aztán felállt, és úgy ment dolgozni, hogy a teáját sem itta meg.
Szombaton idő előtt feltörtem a megtakarításomat.
Elbuktam a kamatot, több mint hétezer rubelt.
Felvettem a háromszázezer rubelt készpénzben. Hatvan darab ötezres bankjegyet kaptam. A pénztárosnő megkérdezte, autót készülök-e venni.
– Visszafizetek valamit – válaszoltam.Pénzügyi tanácsadás
Otthon kézzel, két példányban megírtam egy átvételi elismervényt. Beleírtam, hogy Nyina Arkagyevna háromszázezer rubelt vett át tőlünk a korábban esküvői ajándékként átadott pénz visszafizetéseként, és velünk szemben további követelése nincs.
A lap alján helyet hagytam az aláírásnak és a dátumnak.
Mellé tettem egy vadonatúj, kék tollat.
Aznap este Artyom sokáig állt az ablaknál. Végül anélkül szólalt meg, hogy megfordult volna:
– Veled megyek. De melletted nem fogok állni.
Az anyósom nyaralója a Tunosna mögötti kertvárosi övezetben állt. Hatszáz négyzetméternyi telek, egy kékre festett faház és néhány öreg almafa.
Október első vasárnapján hideg, de napos idő volt.
Két asztalt toltak össze az udvaron, viaszosvászon terítővel takarták le őket. A kerítés mellett izzott a grillsütő, a kerti ösvény mentén pedig ládák sorakoztak tele antonovka almával.Ajándék ötletek
Huszonöt rokon gyűlt össze. A felüket csak az esküvőn láttam korábban.
Nyina Arkagyevna bordó polárkabátban szeletelte a kenyeret.
Amikor meglátott bennünket a kapuban, egy pillanatra megállt a kés a kezében. Aztán folytatta a szeletelést, mintha semmi sem történt volna.
Sztasz a grillsütőnél állt, és hirtelen nagyon érdekesnek találta a felszálló füstöt.
Ljuba néni hangosan odaszólt valakinek:
– Na, végre csak ideértek!
Artyom a kocsinál maradt, azt mondta, ellenőrzi az egyik kereket.
Én leültem az asztal szélére, közvetlenül ahhoz az unokatestvérhez, aki a szívecskét tette az anyósom üzenete alá.Esküvőszervezés
A lány elém tolta az uborkás tálat, de rám sem nézett.
Egy órán át mindenki az almatermésről, a gázárakról és egy katonaságnál szolgáló unokáról beszélgetett.
A boríték a táskámban, az ölemben feküdt.
Alig volt súlya, mégis minden pillanatban éreztem a jelenlétét.
Aztán Nyina Arkagyevna felállt, és felemelte a poharát.
– Azokra, akik emlékeznek a jóságra! – mondta, miközben egyenesen rám nézett. – Aki pedig elfelejti, annak majd Isten ítélőszéke előtt kell felelnie.
Én is felálltam.
Kivettem a borítékot a táskámból, és elindultam az asztal körül.Pénzügyi tanácsadás
Az anyósom figyelte, ahogy közeledek. Az arcáról lassan, darabonként tűnt el a mosoly.
– Nyina Arkagyevna – szólaltam meg hangosan, hogy a grillsütőnél állók is hallják –, júliusban, ezen a családon belül, mindenki előtt háromszázezer rubelt ajándékozott nekünk Artyommal a lakásunkra. Három héttel ezelőtt felszólított, hogy adjuk vissza. Most visszaadom. Ugyanannyi pénzt, ugyanannyi rubelt, ahogyan ön annak idején nekünk adta. Kérem, számolja meg, és írja alá az átvételi elismervényt.
Letettem elé a borítékot, a két példányt és a kék tollat.
Olyan csend lett, hogy tisztán hallani lehetett, ahogy a zsír sistereg a grillrácson.
– Nyina… – szólalt meg elsőként Ljuba néni.
A hangjában nem harag volt, hanem őszinte döbbenet.
– Te most tényleg visszakéred a saját ajándékodat a gyerekeidtől?Családi konfliktuskezelés
Az anyósom nem válaszolt.
Csak a borítékot nézte.
Tudtam, mi jár a fejében. A bank felszólító levele. A közelgő per. A szégyen, amelyet annyira el akart kerülni.
És azt is tudtam, hogy legszívesebben felkapná a borítékot, és a lábam elé vágná.
Amikor végre felnézett rám, a tekintetéből megértettem: rájött, hogy tudom az igazságot.
Sztasz kilépett a grill mellől.
– Anya, hadd mondjam el én…
– Ülj le! – vágott közbe olyan élesen, hogy a fiú szó nélkül visszaült egy almásládára.
Nyina Arkagyevna kibontotta a borítékot, és számolni kezdte a pénzt.
Az ajka hangtalanul mozgott. Az ujjai időnként megakadtak a bankjegyek szélén. Huszonöt ember figyelte minden mozdulatát.Nyiss számlát
A toll elsőre nem fogott. Csak üres barázdákat hagyott a papíron.
Az anyósom erősen rányomta a hegyét, és végül aláírta az első példányt, majd a másodikat is. Az utolsó vonásnál még a papírt is átszakította.
Én négyrét hajtottam a saját példányomat.
– Köszönöm. Mostantól egyikünk sem tartozik a másiknak semmivel.
Azzal elindultam a kapu felé.
Artyom az autónál állt. Amikor odaértem hozzá, nem nyitotta ki nekem az ajtót. Egyszerűen elment mellettem, vissza az asztalokhoz.
Láttam, ahogy leül az anyja mellé a padra, és a hátára teszi a kezét.
A főúti buszmegálló csaknem két kilométerre volt.Pénzügyi tanácsadás
Senki sem jött utánam.
Artyom kedden este tért haza.
Két éjszakát töltött az anyjánál Braginóban. Nekem csak rövid üzeneteket küldött: „Dolgozom.” „Majd megyek.”
Belépett a lakásba, leült az előszobai sámlira, és sokáig azzal bajlódott, hogy kibogozza a cipőfűzőjét, amely már eleve ki volt oldva.
– Anya hétfőn kifizette a bankot – mondta végül. – Sztasz telefonált. Nem lesz bírósági ügy.
– Ennek örülök.
– Anya két napig ki sem jött a szobájából. Ljuba néni nem hívja. Azt mondja, még soha nem történt ekkora szégyen a családjukban. Hogy valaki a saját fiától veszi vissza az ajándékát, ráadásul mindenki előtt.Családi konfliktuskezelés
Artyom felnézett rám.
A szemében nem volt harag. Csak az a fajta kimerültség, amelyet az ember egy átvirrasztott éjszaka után érez.
– Tudtad, miért kell neki a pénz. Tudtad, hogy a rokonság előtt nem fogja visszautasítani. Nem egyszerűen visszaadtad neki a pénzét, Kszjus. Elszámoltattad.
– Csak azt akartam, hogy ne nevezzenek többé tolvajnak.
– Már nem neveznek annak. Most őt nevezik annak.
Rengeteg mindent válaszolhattam volna.
Elmondhattam volna, hogy anyám nyolcvanezer rubelje ott pihent a számláján, és ő még azt is felajánlotta, hogy lemond róla miattam. Felhozhattam volna a hajnali üzeneteket, a rokonság szívecskéjét, a telefonhívásokat.Nyiss számlát
De hallgattam.
Mert egyik válasz sem tett volna semmit jóvá.
Október tizenötödikén nem mentünk el a bankba.
A saját százhatv… száznyolcvanezer rubelünk azóta is egy új megtakarítási számlán van. A Kotoroszl folyón túli lakást végül más vásárolta meg. Az ügyintéző udvariasan értesített bennünket.
Sztasz egyetlen üzenetet küldött:
„Köszönöm. Nem lett volna kötelességed megtenni.”
Egy perccel később újabb üzenet érkezett:
„Anya nem tudja, hogy írok neked.”Pénzügyi tanácsadás
Artyom nem költözött el.
Ugyanúgy együtt vacsorázunk, és szombatonként továbbra is eljárunk az építőanyag-áruházba polcokat venni a bérelt lakásunkba.
A minap azonban azt mondta, hogy szilveszterkor egyedül megy az anyjához.
Nem vitatkoztam vele.
Az átvételi elismervény a komód fiókjában fekszik, az esküvői fényképeink alatt.
A legfelső képen Nyina Arkagyevna türkizkék ruhában nevet, kezében a mikrofonnal. Mellette Ljuba néni éppen a könnyeit törölgeti.
Néha előveszem a két papírt, egymás mellé teszem őket, és sokáig nézem mindkettőt.
Aztán megint elteszem őket, mert még mindig nem tudom eldönteni, melyik mondja el az igazat a családunkról.
Most őszintén mondjátok meg: ha tudtátok volna, hogy valójában miért kérte vissza az anyós a háromszázezer rubelt, ti csendben, négyszemközt adtátok volna vissza neki a konyhájában, vagy ugyanúgy tettetek volna, mint én, és az egész rokonság előtt számoltátok volna le elé a pénzt?
